Ezeket látta már?

Elkerülhető a spontán vetélés?

2017.07.28. Módosítva: 2017.07.28.
veteles

Minden terhes nő rémálma a vetélés. Sajnos, sokaknak ez nem is csak egy rettegett, de soha be nem következő dolog, mivel ma, hazánkban minden negyedik terhesség vetéléssel ér véget. Az okok között több olyan is van, melyek ellen tudunk tenni, így egy kicsit nagyobb biztonságban lehetünk.

Bár a modern korban élünk, az orvostudomány is olyan szinten van, ahol korábban sohasem járt, mégis tény, hogy rengeteg a vetélés, és nem csak hazánkban. A statisztika azt mutatja, hogy a fenti állítás nem igaz, hiszen a vetélések száma csökkenő tendenciát mutat, ennek azonban az az oka, hogy egyre több a meddő pár, vagyis egyre csökken a terhességek száma is.

Mikor kell félnünk a spontán vetéléstől?

A spontán vetélés jellemzően az első trimeszterben következik be, ez az oka annak a babonának is, hogy a várandós nők nem beszélnek boldogságukról az első három hónapban, kizárólag a szűk családnak. Sajnos bekövetkezhet vetélés a második trimeszterben is, ekkor jellemzően genetikai tényezők állnak a háttérben. A harmadik trimeszterben a vetélés már nem jellemző, ekkor a koraszülés veszélyével kell szembenézni.

A vetélést igen gyakran rajtunk kívülálló körülmények okozzák A vetélést igen gyakran rajtunk kívülálló körülmények okozzák Forrás: EgészségKalauz

Mi okozhat spontán vetélést?

A baba és az anya egészsége elsődleges ahhoz, hogy megtarthassunk, kihordhassunk egy terhességet. Vetélést ezért értelemszerűen az egyik vagy másik legfontosabb tényezőben bekövetkező negatív változás okozhat. Vannak olyan lehetőségek, melyekre sajnos nem sok hatást tudunk gyakorolni. Ilyenek lehetnek:

  • Genetikai tényezők
  • Nőgyógyászati anatómiai rendellenességek
  • A méhnyak elégtelensége (oka lehet egy korábbi sérülés is)
  • Méhlepény rendellenesség
  • Immunológiai eltérések
  • Belgyógyászati betegségek (magasvérnyomás, cukorbetegség, stb.)

A tényezők között azonban szép számmal vannak olyanok is, melyek ellen képes tenni az édesanya. Ilyenek lehetnek:

  • Alkohol és koffein. Ma már megdőlt az a nézet, miszerint egyetlen korty sem engedélyezett ezekből az anyagokból. Az orvos előzetes utasításaival összhangban, mértékkel, kis mennyiségben nem ártalmasak a magzatra.
  • Dohányzás. Akár 50%-kal is növeli a vetélés kockázatát.
  • Nagy túlsúly, extrém alacsony testtömeg
  • Kábítószer
  • Erős vegyszerek belégzése

​Nem kell elkeseredni, többszörös vetélés után is jöhet a baba. Olvasson tovább!

Ratkó Tünde szerint avetélések egy jelentős részéért a felszálló fertőzések a felelősek. Ezek elkerülése kiemelt jelentőségű, és nem is olyan nehéz. Az egészséges életmód, a megfelelő mozgás és az odafigyelés nagy segítség, komolyan képes csökkenteni a kockázatot. Emellett a szakértők jelentős része javasolja a várandós vitamin szedését is, ami plusz segítséget jelenthet.

Ebben az esetben azonban nem csak a vitaminok a fontosak. Az ásványi anyagok között a cink és a réz fontos szerepet játszhat a fertőzések kialakulásának gátlásában.

A szervezetben antibakteriális hatással bíró anyagok mennyisége azonban nagyon nem mindegy, így magukban szedve mindenképpen ki kell kérni a szakorvos véleményét. A komplex készítmények mellett szól az is, hogy jó esetben szerves kötésben tartalmazzák az anyagokat, ami jobb felszívódást biztosít, illetve olyan anyagokkal együtt van jelen a cink és a réz, melyek segítik e kettő felszívódását.

Forrás: ratkotunde.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához