Ezeket látta már?

Tüdőrák: ezért szenvednek sokkal jobban a férfiak miatta

tudorak

A tüdőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés a férfiaknál. Milyen gyakran kellene kivizsgáltatni magukat az uraknak, és hogyan javíthat ez a gyógyulási esélyeiken?

A tüdőrák évente követeli a legtöbb halálos áldozatot, évente közel kétmillió új beteget diagnosztizálnak, és mintegy 1,5 millió ember veszti életét tüdőrákban világszerte, ráadásul a betegség sokkal gyakoribb a férfiak, mint a nők körében, akárcsak a hasnyálmirigyrák.

Túl későn diagnosztizáljíák a tüdőrákot?

A tüdő daganatos megbetegedéseit ugyanis gyakran csak akkor diagnosztizálják, amikor a betegség már előrehaladott stádiumban van, illetve átterjedt más szervekre is.

Éppen ezért a tüdőrák gyógyítása, kezelése rendkívül nehézkes, és az öt éves túlélési arány – bár országonként változó – 20 százalék alatt van. A szakemberek szerint ezen az arányon az javíthatna, ha a tüdőrákot időben, korai stádiumában tudnák diagnosztizálni.

Milyennek kell lennie egy tökéletes szűrővizsgálatnak?

"Régóta komoly vita folyik azon, mely szűrési protokoll az optimális, vagyis arról, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni, amikor a szűrővizsgálatokat, illetve azok gyakoriságát javasolják" - mondta dr. Pilar Garrido, a madridi Ramón y Cayal University Hospital mellkasi daganatokkal foglalkozó onkológiai osztályának a vezetője.

"Eddig úgy gondoltuk, hogy a gyakoribb szűrővizsgálatokat csak az életkor, illetve a dohányzás, pontosabban a dohányzással töltött évek száma indokolja. Azonban egyre több kutatás támasztja alá azt az elképzelést, hogy a tüdőrák máshogy jelenik meg a férfiaknál és a nőknél, így a nemet is figyelembe kellene venni a szűréseknél."

Mikor érdemes szűrővizsgálatra mennünk?

Ebből a megközelítésből közelítette meg a szűrővizsgálatok kérdését dr. Mi-Young Kim, a szöuli Asan Medical Center radiológusa. A jelenlegi ajánlások szerint évente érdemes tüdőrákszűrésen részt venni azoknak, akik 55 és 80 év között vannak, és erős dohányosnak számítanak, a vizsgálat időpontjában is dohányoznak vagy az azt megelőző 15 évben szoktak le a dohányzásról.

A kutatásban a tüdőrákot komputertomográfiás (CT) módszer segítségével igyekeztek diagnosztizálni. Összesen 46 766 páciens vizsgálati eredményeit elemezték, akiknél 2000 januárja és 2016 februárja között végezték el a vizsgálatot.

Ezalatt az idő alatt 282 embernél alakult ki tüdőrák, közülük 186-nál már az első vizsgálat során megtalálták a daganatra utaló jeleket, ezért őket kizárták az elemzésből. A többiek (85 férfi és 11 nő) esetében a férfiaknál 3,6 év, a nőknél pedig 5,6 év telt el a daganatot diagnosztizáló CT és az azt megelőző CT között. A hölgyek 82 százalékánál a tüdőrák I-es, vagyis korai stádiumában volt, míg a férfiaknál ez az arány csak 49 százalék volt.

Mi a különbség a rákos megbetegedések között?

"Az adatok elemzése során más is kiderült, például a nőknél általában olyan daganattípus volt a jellemző, melynél a tumor viszonylag lassan növekszik, vagyis a betegek lassabban lépnek át egyik stádiumból a másikba" – mondta dr. Kim. "A vizsgált hölgyek többsége (82 százaléka) nem dohányzott, vagyis eleve kisebb volt náluk a tüdőrák rizikója, míg a férfiak 87 százaléka dohányzott, mely bizonyítottan a tüdő daganatos megbetegedéseinek legfőbb rizikófaktora."

A szakember szerint az eredmények alapján érdemes lenne felülvizsgálni a szűrővizsgálatokra vonatkozó ajánlásokat: a hölgyeknél elég lenne 2-3 évente elvégezni a komputertomográfiás vizsgálatot. Ez pedig többek között az egészségügyi költségek csökkenésével járna együtt.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Dohányzik és gyakran köhög? A ráknál is gyakoribb betegség jele lehet

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

tüdőrák

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához