Ezeket látta már?

Hatásos lehet? Vakcina kipróbálás agydaganat ellen

Hatásosnak tűnik az agydaganat elleni vakcina! Az ImmunoCellular Therapeutics Ltd által kifejlesztett terápiás agydaganat vakcina a legfrissebb kutatások szerint képes meggátolni a rák terjedését a betegek majdnem felének esetében.

Az első fázisban lévő tesztsorozat során 16 glioblasztóma multiforme-s (az egyik leggyakoribb és leghalálosabb agydaganat) beteget kezeltek az ICT-107 nevű dendritikus-sejt alapú kísérleti szerrel, a hagyományos műtéti, besugárzásos és kemoterápiás kezeléseket követően.

"Az antigének egy bizonyos csoportját célozzuk meg, amelyek a rákos őssejtekkel vannak kapcsolatban: ezek azok a sejtek, amelyek segítségével a tumor elterjed" - nyilatkozta Dr. John Yu, a Cedars-Sinai Egészségügyi Központ munkatársa.

Két évvel a diagnózis után, a kezelt betegek 80 százaléka még életben volt. A hagyományos kezelések esetében ez az arány csak 26,5 százalék. A vakcina mellékhatásai között a leggyakoribbak a fáradtság és a kiütések voltak.

Dr. Yu szerint a tesztelés következő fázisába már több, mintegy 30-50 beteget vonnak majd be.

(Kommentár: a glioblastoma multiforme nevű daganatról. A GBM-nek rövidített daganat a legközismertebb és igen agrersszív primer (elsődleges) agyi daganattípus. Az agyszöveti tumorok kb. 52%, az összes agytumor mintegy 20%-át ez adja.Nem jellemző a tünetképzés, inkább az agyban elfoglalt helye szabja meg, milyen tüneteket produkál. Prognózisa sajnos igen rossznak mondható, annak ellenére, hogy sokféle kezelési módja létezik, sebészeti eljárások, kemoterápia, gamma-késsel végzett műtét, szteroidok adása stb. A szerk., Dr. Székely G.)

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához