Ezeket látta már?

Speciális CT-készülék a Honvédkórházban

2014.11.10. Módosítva: 2015.11.04.

Speciális computer tomográfot adtak át a Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központjában. Hende Csaba honvédelmi miniszter az átadás kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta, az úgynevezett SPECT/CT berendezéssel jelentősen javul a betegellátás, "hiszen aki időt nyer, életet nyer", a géppel lerövidül a betegség megállapítása és a gyógyítás kezdete között idő.

A miniszter hozzátette: a Honvédkórházban töretlen a fejlesztésre való szándék, és az elmúlt időszakban is jelentős beruházások történtek a betegellátás területén. A kórház nem csak a Magyar honvédség és a NATO egyik kiemelkedően fontos intézménye, de a magyar ellátórendszer egyik fontos tartópillére is.

Speciális CT-készülék a Honvédkórházban

A berendezés a hatodik ilyen speciális készülék Magyarországon - tette hozzá Hende Csaba.

Szabó István vezérőrnagy MH Egészségügyi Központ parancsnoka beszédében felidézve az utóbbi időben történt beruházásokat, elmondta, ebbe a sorba illeszkedik az intézmény nukleáris medicina osztályának fejlesztése is és a berendezés üzembe állítása. Régóta készültek a gép beszerzésére, amely jelentősen meggyorsítja a diagnosztikát.

Szabó István jelezte, egy magyar fejlesztésű és magyar gyártású berendezésről van szó, a kétszázmillió forint értékű eszközt egy bérleti konstrukció keretében használja a Honvédkórház.

Szilvási István professzor, a nukleáris medicina osztály vezető főorvosa arról beszélt, hogy a nukleáris medicina (radioaktív izotópokkal végzett diagnosztika, terápia) funkcionális diagnosztika, hiszen olyan vegyületeket adnak a betegnek, ami "részt vesz" az életfolyamatokban, a gép által készített felvételeken a biokémiai, fiziológiai folyamatok látszanak.

A főorvos hozzátette, a Honvédkórházban működő nukleáris medicina osztálynak meghatározó szerepe van a hazai szakorvos-képzésben és -továbbképzésben is.

Az úgynevezett hibrid képalkotó berendezés egyesíti a nukleáris medicina funkcionális-biokémiai-molekuláris és a CT anatómiai-morfológiai természetű információit.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához