Ezeket látta már?

Leszokna a cigarettáról? Ezeket a módszereket próbálja ki!

dohányzás, leszokás, nikotinfüggőség, cigaretta, függőség

Mivel lehet feloldani a nikotinfüggőséget? Melyik elvonási tünet meddig tart, és melyek a leszokás buktatói?

A leszokás sikeressége alapvetően két tényezőtől függ. Az egyik az, hogy milyen erős a nikotinfüggőség, a másik pedig az, hogy milyen erős a leszokni vágyó egyén elhatározása, motivációja a leszokásra.

Érvek a leszokás mellett

Az elhatározás megerősítésére szolgálhatnak az alábbi érvek a leszokás mellett:

  • A leszokást követően fokozatosan csökken a dohányzással összefüggő betegségek kockázata
  • Megszűnik a reggeli, kellemetlen hurutos köhögés
  • Jobb lesz a közérzete, könnyebben kap majd levegőt
  • Jobb lesz a fizikai teljesítőképessége
  • Nem lesz kellemetlen a lehelete, sárgák az ujjai
  • Jobban érzi az ízeket
  • Nem lesz idejekorán ráncos a bőre, töredezett a körme, a haja
  • Nem árt a családjának a passzív dohányzás révén
  • Nagyobb lesz a szexuális aktivitása, több örömet szerez partnerének
  • Megszabadul egy költséges és káros szenvedélytől, akár kétszázezer forintot is megtakaríthat évente
  • Kisebb lesz annak az esélye, hogy a gyerekei dohányozni fognak
  • Kiváltja a családja, a barátai, a kollegái elismerését, ha képes letenni a cigarettát.

Felkészülés a leszokásra

Kevésbé váltak be azok a módszerek, amelyek megengedik a dohányzás fokozatos elhagyását. A siker reményével azok a módszerek kecsegtetnek, amikor kijelölünk egy "stop" napot, amitől kezdve már nem szív el egy szál cigarettát sem a dohányos. Olyan napot – lehetőleg hétvégét vagy szabadnapot – kell választani, amikor elkerülhetők a korábban megszokott élethelyzetek, stresszhelyzetek.

Készítsük fel a családunkat, a barátainkat is a nagy változásra. Segítsenek a toleranciájukkal a nehezebb napokban, támogassanak a várható nikotinmegvonási tünetek leküzdésében. Ezek a leszokás "mellékhatásai", amelyek bármilyen leszokási módszer esetében jelentkezhetnek a stop napot követően már a 2-4-ik napon, egy-két hétig erőteljesek maradnak, majd két-három hónap alatt megszűnnek.

Mik lehetnek a megvonási tünetek, mennyi ideig tarthatnak?

  • Sóvárgás a nikotin után, 2 hét
  • Éhségérzet, 10 hét
  • Lehangoltság, 4 hét
  • Nyugtalanság, türelmetlenség, 4 hét
  • A koncentráló készség csökkenése, 2 hét
  • Ingerlékenység, izgatottság, szorongás, 4 hét
  • Alvási problémák, 1 hét
  • Emésztési zavarok, székrekedés, 4 hét

Fel kell készíteni a környezetet is a leszokásra. El kell távolítani a lakásból a dohányzásra emlékeztető tárgyakat, cigarettát, öngyújtót, hamutartókat. Ki kell mosni a füstszagot árasztó textíliákat, s nem árt az sem, ha alaposan kitakarítjuk az autónkat is. Lehetőleg tisztíttassuk ki a megszokott ruháinkat, hogy azok se emlékeztessenek dohányzó életünkre. Ne szervezzünk programot a leszokás időszakára, ahol a régi – esetleg éppen dohányzó – társaságunkkal olyan szórakozóhelyre megyünk, ahol cigarettázni fognak.

Nézze meg a videót! Kattintson.

Így indítsa a leszokást

Megtörtént az elhatározás, felkészültünk a leszokásra, itt az ideje, hogy a megfelelő módszerrel szokjunk le, vagyis tegyük le véglegesen a cigarettát. A megfelelő leszokási mód megválasztásához kérjük ki egy szakember tanácsát. Ez a szakember lehet a háziorvos, vagy a a legközelebbi tüdőgondozó tüdőgyógyász szakorvosa.

Akármilyen módszerrel is kíséreljük meg a leszokást, nagyobb a siker esélye, ha szakember vezette 2-3 hónapos programszerű leszokás támogatás keretei között történik a leszokás. Ez alatt az idő alatt a programot vezető, támogató szakember 4-6 alkalommal is találkozik a pácienssel. Ilyenkor megbeszélik a tapasztaltakat, ellenőrzik a testsúly változását. A kilélegzett levegő szénmonoxid szintjének a meghatározásával kontrollálják a dohányzásmentességet. Ekkor kerülhet sor a gyógyszer felírására is, ha gyógyszeres leszokási módszert választottak.

Gyógyszermentes módszerek

Olyan esetekben, amikor még nem alakult ki nikotinfüggőség, vagy az csak gyenge fokú, megkísérelhetők a gyógyszeres támogatás nélküli módszerek. Ilyenkor is fontos azonban, hogy szakember adjon tanácsot és két-három hónapon keresztül több alkalommal is találkozzon vele a páciens, beszéljék meg a tapasztaltakat. A megvonási tünetek még gyenge függőség esetén is jelentkezhetnek.

Gyógyszeres leszokás támogatás

Közepes, vagy erős függőség esetén erősebb és kitartóbb megvonási tünetek jelentkezhetnek, csekély az esély arra, hogy gyógyszeres támogatás nélkül is sikeres lesz a leszokás. Közepes, vagy erős nikotinfüggőségre kell gondolnunk, ha valaki több mint tíz éve dohányzik, s naponta elszív egy doboz cigarettát. Erre utal az is, ha valaki reggel az ébredést követően fél órán belül rágyújt az első cigarettájára.

A gyógyszeres támogatással történő leszokás is akkor a legsikeresebb, ha három hónapig tartó szakember által támogatott leszokási program keretében történik, 4-6 találkozással.

Már egy szál elszívott cigi is függőséget okozhat? Kattintson további infóért!

Milyen készítmények segíthetik a dohányzásról való leszokást?

Nikotinpótló készítmények: a dohányzást a kijelölt "stop-napon" egyszerre kell abbahagyni, de a megvonási tünetek enyhítésének érdekében nikotint juttatunk a szervezetbe fokozatosan csökkenő adagban (kevesebbet, mint ami a cigarettákkal bejut). Ráadásul további, mintegy négyszáz mérgező anyag már nem kerül a páciens tüdejébe. Használhatjuk a nikotinos tapaszt, a rágógumit, vagy a szopogató tablettát. Ezzel a módszerrel minden ötödik leszokási kísérlet lehet tartósan sikeres.

Nikotinmentes szer, a vareniklin: ezt a gyógyszert kifejezetten a dohányzás leszokás céljára fejlesztették ki. Szintén három hónapos leszokási program keretében ajánlott az alkalmazása. Hatására enyhébbek lesznek a megvonási tünetek és mivel gátolja a nikotin kötődését az agyban a nikotinos receptorokhoz a dohányos nem érzi a megszokott számára kellemes érzést a cigaretta elszívásakor. Ezzel a módszerrel már minden harmadik-negyedik leszokási kísérlet sikerrel kecsegtet.

Olvasson tovább! A lelkiállapota is meghatározó lehet a cigaretta letétele során!

Hol kaphat segítséget a leszokáshoz?

Tanácsot adhat a leszokásához a háziorvosa, vagy a területi tüdőgondozó tüdőgyógyász szakorvosa. A tüdőgondozót azért is érdemes felkeresnie, mert ha már évek óta dohányzik, vegyen részt az ajánlott tüdőszűrésen.

További leszokási információkat talál az alábbi internetes honlapokon:

Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet: www.koranyi.hu, itt megtalálhatja a tüdőgondozók címlistáját is. Országos Egészségfejlesztési Intézet: www.oefi.hu Dohányzás Leszokás Támogatás Központ: www.dltk.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához