Ezeket látta már?

Elhízás? Szívbajok? - Csakis Darwin tehet róla (2. rész)

2010.03.01. Módosítva: 2015.11.04.

Az európaiak egy génvariációnak köszönhetően tíz százalékban ellenállnak a HIV-vírusnak.

A változás azonban természetesen nem mindig jár tisztán haszonnal: régóta ismert, hogy az az afrikai génvariáció, amely a maláriával szemben ellenállóvá tesz, hajlamosít a sarlósejtes vérszegénységre, egy, sokszor halálos vérképzőszervi megbetegedésre. A gének segítették Afrika őslakóit, hogy képesek legyenek visszatartani a sót, és ezzel védekezzenek a kiszáradás ellen a trópusi éghajlati viszonyok között, ugyanakkor emiatt szenved ma oly sok afroamerikai magas vérnyomástól.

Értem a viccet, csak nem szeretem

Néhány testrész, amely egykor igen jó szolgálatot tett, mára egyre nagyobb nyűgöt jelent. Ezeket Lewis I. Held jr., a Texasi Egyetem genetikusa szellemes rövidítéssel PIJÖL-nek (Pillanatnyilag Jó Ötletnek Látszott) nevezi. A szakember a Quirks of Human Anatomy (Az emberi anatómia kacskaringói) című kötetében számba veszi őket. Ilyen például a férfiak testén kívül elhelyezkedő here. Ennek előnye, hogy a spermiumok könnyebben termelődnek a belső testhőmérsékletnél kissé hűvösebb környezetben, viszont a fizikai sérülésekre sokkal érzékenyebbek. A nők esetében a viszonylag szűk csípőcsontnak köszönhető a két lábon járás, de éppen emiatt a szülés fájdalmassá, és adott esetben rendkívül veszélyessé válhat.

A féregnyúlvány, amely az emberszabásúakban baktériumtároló emésztőüregként elősegítette a növényi táplálék teljesebb feldolgozását, szükségtelenné vált az emberi étrend megváltozásával, és főként a főtt ételek fogyasztásával.

Az emberi száj is kissé esetlegesen evolválódott: a szénhidrátdús és rágós, nyers ételektől mentes étrenddel a fogak kisebbek lettek, ám az állkapocscsont még gyorsabban összement, ezért mára már semmi hasznát nem vesszük a bölcsességfogaknak - és a jelenség jó néhányunkban a fogsor torlódását is okozza.

Vajon miért nem korrigálta az evolúció ezeket az ügyetlenségeket? Held szerint testfelépítésünk számos részlete a természetes szelekció "szigorú felügyeletével" működik. Vagyis többségükben nem befolyásolják az egyedek túlélését a nemzőképes kor eléréséig, így aztán megmaradtak. Néhány kutató azonban úgy véli, hogy a féregnyúlvány és a bölcsességfogak lassan eltűnnek majd az emberből - már ma is néhányan nélkülük születnek -, mivel gyakran életveszélyes gyulladások okozói lehetnek.

Az emberi evolúció fő mozgatója azonban mára nem az, hogy az egyes egyedek megérjék a nemzőképes kort, hanem hogy mikor kezdenek családot alapítani, és hány gyermekük születik. A következő generációkra ez gyakorolja a legnagyobb genetikai hatást.

A jelenkori evolúció működésének megfigyelését kísérelte meg Stephen Stears a Yale-en. Kutatásába 2238 olyan nőt vont be Framingham massachusettsi kisvárosban, aki részt vesz az 1948 óta végzett szívkutatási vizsgálatban. Azok a nők, akiknek a legtöbb gyermekük született, kissé alacsonyabbak és teltebbek voltak az átlagnál, de vérnyomásuk és vérkoleszterinszintjük is alacsonyabbnak bizonyult. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor a kutató előrejelzése szerint 2409-re a tipikus framinghami nő a mainál 2 centiméterrel alacsonyabb lesz, keringési rendszere viszont egészségesebb.

Más, egyelőre meg nem magyarázott változások is lejátszódtak a közelmúltban. Agyunk térfogata például az utóbbi ötezer évben 10 százalékkal zsugorodott. Cipőméretünk 1900 óta viszont átlagosan négy számmal nőtt, magasságunk pedig szintén világszerte növekedett. A XX. század fordulóján az amerikaiak a világ legmagasabbjai közé tartoztak (majd' 175 centiméteres férfiakkal), de aztán az európaiak is elkezdtek nőni (leginkább a hollandok, ahol mára az átlagférfi 182 centis). És aztán követték őket mások. A japánok például 1950-ben a legalacsonyabbak közé tartoztak, de ötven év alatt 13 centit nőttek. Ma a japán férfiak átlagmagassága 168 centiméter.

"A következő generáció magassága már egyezni fog az amerikai mutatókkal" - állapította meg Richard Steckel, az Ohiói Egyetem közgazdász-antropológusa.

Hogy a faj ma merre tart, azt csak találgatni tudjuk. Lehetséges, hogy a nemzőképességet befolyásoló problémák megnehezítik az eljövendő generációk dolgát. "A cukorbetegség és az anyagcserezavarok meddőséget okozhatnak, impotenciával járhatnak és korai halálhoz vezetnek - mutat rá Henry Harpending, a Utahi Egyetem antropológusa, aki könyvében (The 10,000 Years of Explosion) a modernkori evolúciós változásokkal foglalkozik. - Úgy vélem, ezer év múlva soványabbak és jobb állapotúak leszünk".

Ellendemográfia

Az emberi történelem során most először a legiskolázottabb és legbefolyásosabb rétegek rendelkeznek a legkevesebb utóddal. A termékenységi mutatók a fejlett ipari társadalmakban drasztikusan visszaestek. Bizonyos futurológusok szerint az emberiség kettészakad egy szűk létszámú, magas, egészséges elitre és egy sokkal nagyobb, szegény, kis növésű, alacsonyan iskolázott csoportra. "De ki tudja, talán ismét divatba jön a nagy család. Különösebb dolgok is megestek már, gondoljunk csak a hegyes orrú cipőkre" - ironizál Gregory Cochran, a The 10,000 Years of Explosion társszerzője.

Az antropológusok szerint a világ populációja egyre inkább különbözővé válik, a népességben egyre több génvariáció jelenik meg az elkövetkező években. Mások épp az ellenkezőjét állítják, szerintük az evolúció gyorsabban ment végbe az apró, elszigetelt populációkban, amelyek egymással harcoltak a túlélésért. Ma viszont az utazás, a kereskedelem és az eltérő csoportok közötti házasságok révén az emberek homogénebbé válnak.

"Egyetlen reprodukciós készlethez tartozunk. Minél nagyobb egy populáció, annál kevésbé valószínű, hogy egy határozott irányba mozdul el. Semmit akadályát nem látom, hogy ez történjen, hacsak nem csap be egy aszteroida" - jegyzi meg Ian Tattersaal, az Amerikai Természettudomány Múzeum kurátora.

A cikk 1. részét ld. itt.">

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához