Ezeket látta már?

Húsvéti programajánló: mit kínál a Budai Vár?

2015.04.01. Módosítva: 2015.11.04.

Két napos kézműves, népművészeti és gasztronómiai vásárt rendeznek a húsvét jegyében húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a budai Várban.

A forgatag a vár legszebb részein átkígyózó tavaszköszöntő tánccal és a Csillagszemű Táncegyüttes életfa-avatásával, gólyalábasok felvonulásával veszi kezdetét - olvasható a szervezők közleményében.

Húsvéti programajánló: mit kínál a Budai Vár?

A Hunyadi-udvar nagyszínpadán a világzene, népzene, néptánc jól ismert képviselői lépnek fel: vasárnap Gryllus Vilmos nyitja a koncertek sorát, de aznap még színpadra lép a Misztrál Együttes és Palya Bea is.

Különleges programnak ígérkezik a Vízbevető Húsvét Hétfői néptánc-találkozó, ahol a húsvéti népszokásokat is felelevenítik, a gyerekeknek pedig a Kolompos együttes muzsikál. Délután a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében Sebestyén Márta és Andrejszki Judit régizene-koncertjére várják az érdeklődőket, az eseményt Szalóki Ági fellépése és táncház zárja majd.

A határon innen és túlról érkező hagyományőrző, kézműves mesterek között bemutatkoznak egyebek mellett a tojáspatkolók, tojásírók és -festők, de lesz mézeskalácsból való tojáskészítés is.

Az egész napos programok mellett regélő meselabirintus és mesekert, hagyományőrző ügyességi játékok, tojásgurítás, tojáskapkodás, húsvéti kézműves alkotóház, játszóház várja a gyerekeket, de újra forog majd a kosaras körhinta is a népi játékok játszótere mellett.

Az állatsimogatóban nyuszikkal, bárányokkal barátkozhatnak a gyerekek, de húsvéti fogat is várja a családokat.

A felnőttek a magyar kézműves borterasz, a hagyományos húsvéti fogásokat készítő látványkonyhák és egészséges étkek utcájában válogathatnak.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához