Ezeket látta már?

Sürgősségi fogamzásgátlás

Ez a módszer alkalmas arra, hogy váratlan, véletlen, és egyben védtelen helyzeteket megoldjon, ami a szexuális aktussal kapcsolatos. Ilyen lehet pl. az elszakadt kondom, a félrecsúszott pesszárium, a tabletta bevételének elfelejtése, illetve ha valaki egyáltalán nem védekezik.

Előfordulhat még nemi erőszak esete is.

Lehetséges ilyenkor az "esemény" után egy IUD-t (méhen belüli eszköz) felhelyezni – amilyen gyorsan csak lehet – vagy bevenni egy ún. "esemény utáni" hormontablettát.

Mindez hogyan működik?

Normális terhesség létrejöttekor az egyik oldali petefészekből kikerülő pete az ovulációt követően kerül megtermékenyítésre, a feljutó spermiumok által. A megtermékenyült pete ezután levándorol a méhbe, ahol beágyazódik a méhfalba.

A sürgősségi fogamzásgátlás meggátolja a megtermékenyített pete méhfalba történő beágyazódását. Ez igaz az IUD-kra, és a tablettákra egyaránt. Emellett, ha hormonális fogamzásgátlást használunk, és ez a ciklus első felében történik (tehát az ovuláció előtt), akkor ez is késlelteti a petesejt érését, vagyis meggátolja annak megtermékenyülését.

A peteérés késleltetése kulcsfontosságú lehet, ha jelen vannak a spermiumok, mivel azok az ejakulációt követő néhány óra, sőt akár néhány nap múlva is megtermékenyíthetik a petesejtet. Túlélésük átlagosan 2-3 nap, de extrém esetben akár 5-7 nap is lehet.

Elméletileg nem kizárt a megtermékenyülés és teherbeesés az ovulációt megelőző 5-7 nappal, ill. az azt követő 1 napban, mivel a petesejt csak 24 óráig életképes a petefészek elhagyását követően.

Fontos azt is tudni, hogy az előző ciklust követően csak egyetlen védekezés nélküli szexuális aktus történt-e. Ha ez nem így van, az orvosnak ki kell zárni az esetleges terhesség fennállását. Ha már beágyazódott a petesejt, a sürgősségi fogamzásgátlás értelmetlen, ráadásul káros is lehet.

Mennyire hatékony?

Statisztikailag kimutatott, hogy egyetlen védekezésmentes aktus után 4-20% a teherbeesés veszélye. A sürgősségi fogamzásgátlás ezt az arányt tovább mérsékli, mintegy 2-5%-ra tehető.

Melyek az előnyei?

  • Csökkenti az abortusz és a nem kívánt terhesség bekövetkezésének arányát,
  • szoptatás ideje alatt is alkalmazható.

A hormonális sürgősségi fogamzásgátlás előnye az egyszerű alkalmazhatóság. Az IUD alkalmazása azért előnyös, mert folyamatos fogamzásgátlást tesz lehetővé.

Melyek a hátrányok?

  • Nem véd meg a szexuális úton terjedő betegségektől,
  • csak sürgősségi esetben alkalmazható,
  • az esemény után minél előbb kell alkalmazni, (tehát 3 napon belül a hormonális módszert, 5 napon belül az IUD-t). Minél hamarabb megy a nő az orvoshoz, annál nagyobb az esélye a (nem kívánt) terhesség elkerülésének.

A kombinált hormontartalmú (ösztrogén és progeszteron) sürgősségi fogamzásgátlás okozhat banálisnak tekinthető mellékhatásokat (hányinger, hányás).

Korábban, a legfőbb hátrány az volt, hogy a csak progesztogén tartalmú tablettából nagy mennyiséget kellett bevenni, ma már létezik olyan kiszerelés, amelyben csak két tabletta beveendő.

Az IUD alkalmazásának fő hátránya, hogy fiatal, még nem szült nőkön nem alkalmazható.

Hogyan kell használni?

Kombinált hormonális fogamzásgátlás

Csak progesztogén tartalmú sürgősségi fogamzásgátló

Nem hormonális fogamzásgátlás

  • Az orvos magas dózisú fogamzásgátlót fog felírni, amelyet a védekezés nélküli aktust követő 72 órán belül be kell venni, valamint még néhány tablettát további 12 órán belül. Felírhat még egyéb gyógyszert is, pl. hányáscsillapítót (ld. fentebb). Ha a sürgősségi fogamzásgátló bevételét követően az illető hányna, meg kell keresni az orvost.
  • Ilyen nálunk a levonorgesztrel tartalmú, 1-es kiszerelésű tabletta, ezt csak orvos írhatja fel. Ez a módszer hatásosabb, mint a kombinált hormonális fogamzásgátlás.
  • Elképzelhető, hogy az orvos réztartalmú IUD-t javasol, és azt be is helyezi a védekezés nélküli aktust követő 5 napon belül, esetleg az ovuláció várható legkorábbi időpontja után 5 nappal, (ha az aktus már 5 napon túli).
Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához