Ezeket látta már?

Mikortól hall engem a babám? Innen tudhatja, ha gond van!

2018.02.03. Módosítva: 2018.02.04.
baba_hallas

A kismamák rettegett rémálma, hogy a babájával nem lesz minden rendben. A szülés pillanatában a legtöbben már megnyugodnak, hiszen látják, alaptalanúl aggódtak. Sajnos azonban egyes problémák – például a hallásnál fellépők – később is kialakulhatnak, amik ellen azonban még a várandós korszakban lehet tenni.

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a ratkotunde.hu segítségére.

Mikortól hall a kicsi?

Igazából a pindúr hallását ellenőrizni csak a születése után tudjuk, igaz, vannak jelek, melyek már az előtt is elgondolkodtathatnak. Igen, a babák már az anyaméhben is hallanak, illetve érzékelik a hangokat, méghozzá már igen korán. A belső hangokat egyszerűbb érzékelniük, mint a külsőket, hiszen ezektől nem választja el őket az anya szervezet. Ennek megfelelően az édesanyjuk szívverését és hangját már nagyjából a 18. hét környékén észlelik. Az anya hangja megnyugtatja, ellazítja a babát, de ha játékosan szól hozzá, akkor mozgásra is ösztönözheti, vagyis a reakció egyértelmű.

A külső hangokra is reagál a baba már az anyaméhben, átlagosan a 22-25. hét környékén. Ez azt jelenti, hogy ha eddig furán nézett azokra a kispapákra, akik párjuk pocakjához hajolva a csemetéjükkel beszélnek, akkor rosszul tette. Más külső hangokra is reagál, így a hangos, éles zajokat a babák jellemzően nem szeretik, mozgással, nyugtalansággal reagálnak rájuk, míg például egy – egy zenére, kellemes tónusú hangra fickándozással, kis tánccal adnak választ. A hallás teljes kifejlődése azonban csak a harmadik trimeszterben történik meg, vagyis "hallani" csak ez után fog ténylegesen a baba.

A babák már az anyaméhben hallanak A babák már az anyaméhben hallanak Forrás: EgészségKalauz

A hallás problémáira jellemzően csak akkor derül fény, amikor a pici már megszületett. A kórházban végeznek vizsgálatot, de itt még inkább csak a hallójáratok, és a szervrendszer épségét vizsgálják, semmit a valódi hallásproblémákat. Az otthon eltöltött napokban mutatkozik meg a baj. Ha a kicsi nem reagál arra, amikor anya a szobába lép, vagy nem rezzen össze egy erősebb, váratlan hanghatásra, akkor érdemes szakemberhez vinni.

A hallásproblémák esetében sajnos azzal is számolni kell, hogy előfordul, hogy csak fokozatosan alakulnak ki, vagyis a kezdetben tökéletesen halló babáknál egy romlási folyamat indul meg. a jó hír azonban az, hogy sokszor egy időleges dologról van szó, amit gyulladás, vagy egyszerűen a felhalmozódó fülzsír okoz.

Halláskárosodás a méhben?

Sajnos a babák hallása már a méhben is károsodhat – mondja Ratkó Tünde a ratkotunde.hu-nak. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy az erősebb hangok rosszat tesznek a kicsiknek, bár tény, hogy nem használnak nekik. A gondot mégis inkább a felszálló fertőzések, valamint a vírusos, bakteriális megbetegedések okozhatják.

A halláskárosodást igen korán ki lehet szűrni. Olvasson erről tovább!

Ezek ellen védekezni nem könnyű, de az alaplépéseken kívül – például nem tartózkodni betegek közelében – van más lehetőségünk is. az immunrendszer megfelelő szinten tartása a várandósság alatt kiemelten fontos. a felszálló fertőzések elkerülése kulcskérdés, hiszen a vetélések és koraszülések egy jelentős hányadáért tehetőek felelőssé. Ahhoz, hogy ezt kivédhessük a megfelelő vitamin, nyomelem és ásványi anyag ellátottság nagyon fontos. ez koránt sem egyszerű a terhesség alatt, hiszen ilyenkor erősen megnövekedett igényekkel kell számolni. Vagyis bizonyos anyagokat a szervezet a baba fejlődésére fordít, nem az immunrendszer működésére, így a nem megfelelő ellátottság gondokhoz vezethet.

Sajnos a tápanyagokat bevinni ma már nem olyan egyszerű, ez az oka annak, hogy a szakemberek többsége javasolja, hogy a kismama szedjen várandós vitamint. A készítmény kiválasztásának szempontjai között mindenképpen fontos, hogy szerves kötésű legyen, hiszen így a felszívódás aránya akár 80%kal is jobb, valamint szintén fontos a megfelelő tagolás, hogy minden trimeszterben a megfelelő anyagokat juttassuk be a szervezetbe.

Forrás: ratkotunde.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához