Ezeket látta már?

Hogyan változik a doppingrendelet?

2013.11.06. Módosítva: 2015.11.04.

E fórumon fogadja el a működését illetően felerészben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, felerészben pedig a kormányok által finanszírozott szervezet új kódexét, amely 2015. január elsején lép életbe valamennyi országban.

A küldöttek, köztük az államok képviselői mellett a nemzeti doppingellenes szervezetek reprezentánsai gyakorlatilag már kész dokumentumról tárgyalnak és szavaznak a szövegegyeztetést követően, miután a WADA két éven át fogadta be és gyúrta egységes anyaggá a tervezethez beérkezett indítványokat. Az új szabályzat várhatóan kimondja, hogy a mostani kettő helyett négy év eltiltás jár majd már az első doppingvétség után is.

Hogyan változik a doppingrendelet?

"A WADA elfogadta a doppingellenes szervezetek javaslatát, s koncepciót váltott, amennyiben immár megkülönbözteti a szándékos és a nem szándékos doppingolást" - árnyalta a várható módosítások egyik legfontosabbikát Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenes szervezet feladatait ellátó Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerdán az MTI érdeklődésére.

A szakember leszögezte, hogy az új kódex alapján súlyosabb elbírálás alá esik az, amikor a sportoló egyértelműen a teljesítményfokozás céljával, tudatosan nyúl nem megengedett eszközökhöz, mert ekkor már első alkalommal négy évi eltiltás jár. Nem szándékos esetben a vétkes - akinek amúgy bizonyítania kell jóhiszeműségét - kevesebbel megúszhatja, például ha táplálék-kiegészítővel jut a szervezetébe a tiltott anyag, ilyenkor a büntetés jó esetben csak megrovás, illetve maximum két évig terjedő eltiltás lehet.

Tiszeker doktor hangoztatta, hogy a WADA korábban rendre mereven elzárkózott az ilyesfajta könnyítésektől, és bár továbbra sem javasolja a táplálék-kiegészítők - különösen nem az azonosítatlan összetételűek - szedését, indokolt esetben enyhíthető a büntetés.

A magyar szakember emlékeztetett rá, hogy manapság már - a WADA és az Interpol megállapodása nyomán - lehetőség van nyomozásra, például sportolói tanúvallomások felvételére is, bár a nemzeti és nemzetközi bűnmegelőző szervezetek fokozottabb együttműködése sem a sportolók ellen irányul.

"Ahogy nálunk is a tiltott teljesítményfokozásnak az új Btk.-ba történt beemelésével a terjesztői magatartás büntetése került előtérbe: a jogalkotás elsősorban azokat akarja sújtani, akik dílerkednek, üzérkednek, akik behozzák és eladják a súlyosan egészségkárosító szereket" - mondta a MACS első embere.

Tiszeker Ágnes kitért a WADA-kódexben várható ama lényeges módosításra is, amely az úgynevezett whereaboutot, a versenyzők holléti nyilvántartását érinti. A jelenleg érvényes szabályozás szerint ha egy sportolót nem érnek el az ellenőrök azon a címen, ahol az általa megjelölt időpontban tartózkodnia kellene, figyelmeztetést kap, s ha 18 hónap alatt három ilyen "sárgalapos" intés összejön, az doppingvétségnek minősül, amiért az illető minimum egyéves eltiltással bűnhődik.

"Belátva, hogy a holléti információszolgáltatás nem olyan egyszerű dolog, s olykor nagyon is nehéz megmondani, hogy valaki pontosan hol és mikor edz, a WADA elfogadta a sport oldaláról jelentkező igényt, hogy 18 helyett 10 hónapra szállítsa le az említett időtartamot" - mondta Tiszeker Ágnes.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához