Ezeket látta már?

A fülön keresztül gyógyítható lehet a migrén

migrén gyógyítása

Szokatlan új terápiával álltak elő az orvosok: azt állítják, hogy a hallójárat hőmérsékletének megváltoztatása csökkentheti a fejfájások gyakoriságát és a fájdalmakat is csökkenti. Megelőzhetővé válnak a migrénes rohamok?

Akinek volt már migrénes rohama, nagyon jól ismeri a mással össze nem téveszthető, igen erős fájdalmat. A fejfájást ráadásul egyéb tünetek is kísérhetik, a szédüléstől a látászavarokon, fényérzékenységen és koncentrációs nehézségeken át a hányingerig, hányásig.

Migrénes fejfájás

A szakemberek szerint a migrén a "legköltségesebb" neurológiai probléma: nemcsak a gyógyszerek árával vagy az egészségügyi vizsgálatok és kezelések költségével kell számolni, hanem a munkából való hiányzással is.

A migrén kezelésénél nagy szerepe van a megelőzésnek: mivel a migrén részben a genetikára, részben pedig a környezeti hatásokra vezethető vissza, az életmód megváltoztatásával, alternatív módszerekkel vagy az úgynevezett triggerek kerülésével csökkenteni lehet a migrénes rohamok gyakoriságát, súlyosságát.

Egy új módszer szerint a hallójárat hőmérsékletének megváltoztatásával, hűtésével, illetve melegítésével a migrénes rohamok gyakorisága és a fejfájás erőssége is csökken. A CVS-nek (caloric vestibular stimulation) nevezett módszer a hő- és egyensúlyérzékelésünkre hat, és a szakemberek szerint képes azon agyi területek aktivitásának befolyásolására, melyek a migrén kialakulásával is összefüggésbe hozhatók.

A kutatásban 81, amerikai és brit önkéntes vett részt, mindegyikőjüknek havonta több migrénes rohama is volt. A résztvevők saját maguk végezték el a hűtő-melegítő stimulációt, naponta húsz percig, mintegy három hónapon keresztül. A stimulációt egy speciális, alumíniumból készült, fülbe helyezhető eszköz segítségével végezhették, melyet egy kis kézi irányítóval szabályozhattak.

Migrénes fejfájás kezelése

Kiderült, hogy a kezelés a migrénes napok számát majdnem egyharmadára csökkentette (a kezelés előtt korábban átlagosan 3,6 ilyen napról számoltak be, majd a három hónap elteltével csak 0,9 migrénes napjuk volt az érintetteknek), és a fájdalom súlyossága is csökkent, így sokkal kevesebb gyógyszert kellett bevenniük.

Tudta, hogy a migrénre való hajlamot örökölni lehet? Kattintson!

Dr. David Wilkinson, a kutatást végző tudományos csapat vezetője szerint az eredmények igen ígéretesek, és a következő hónapokban egy nagyobb kutatást tervez, több önkéntes, valamint háziorvosok és fejfájással foglalkozó neurológusok bevonásával.

"Sok olyan migrénes páciens van, akinél a gyógyszeres megelőzés nem kivitelezhető, például mert túl érzékenyen reagálnak a gyógyszerekre. Ez a módszer éppen az ő számukra nyújthat megfelelő megoldást" - mondta Peter Goadsby professzor, az American Headache Society nevű szakmai szervezet egyik vezetője. A kutatás eredményeit bemutató tanulmány a Headache: The Journal of Head and Face Pain című folyóiratban jelent meg.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához