Ezeket látta már?

Kezelések, műtétek, amiket arcidegbénulás esetén alkalmaznak

arc_helyreallitas

Mivel az arcidegbénulás kialakulásának hátterében számos különböző ok állhat, a kezelést is ennek alapján kell meghatározni. Milyen terápiával kezelhető az arcidegbénulás? Van esély a teljes gyógyulásra?

Mi okozza az arcidegbénulást?

Az arcidegbénulás kialakulását több különböző betegség, probléma okozhatja, a fertőzésektől a közvetlen sérüléseken keresztül a súlyos krónikus betegségekig, és az is előfordulhat (mint például a Bell-féle arcidegbénulás esetén), hogy semmilyen okot nem tudnak meghatározni a szakemberek. Az arcidegbénulás kezelése éppen ezért elsősorban ettől az "alapbetegségtől" függ, vagyis a terápiát annak ismeretében kell meghatározni. Ezen kívül természetesen figyelembe kell venni más tényezőket is, többek között a beteg életkorát, a tünetek súlyosságát, illetve azt is, hogy mióta tart a bénultság.

A fertőző betegségek szövődményeként kialakuló arcidegbénulás esetén általában gyógyszeres kezelést javasolnak, pl. antivirális szereket, antibiotikumokat, szteroidokat, gyulladáscsökkentőket, esetleg ezek kombinációját.

Esetenként az arcidegbénulás nemcsak az izmok tónustalanságával, azok mozgatásának képtelenségével jár együtt, hanem akaratlan izomrángásokkal, görcsökkel is. Ebben az esetben úgynevezett botox-injekciók segítségével lehet ezeket megelőzni. Az injekciókat általában néhány havonta meg kell ismételni.

Az arcidegbénulás kezelése műtéttel

Különböző műtéti eljárásokkal is kezelhető az arcidegbénulás, illetve javítható a beteg állapota. Lehetőség van például a sérült ideg "cseréjére", vagy izmok "áthelyezésére": ideg-, illetve izomátültetésre, így, ha nem is teljesen, de visszaállítható a korábban elveszített mozgásképesség.

A műtétek során nemcsak az idegek, izmok működésének helyreállítására koncentrálhatnak, hanem a beteg életminőségének javítására, az esetleges kellemetlenségek megszüntetésére vagy megelőzésére. Az arcidegbénulás (illetve az annak kezelésére alkalmazott műtétek) időnként az arc kisebb-nagyobb torzulásával is járhat, ezért plasztikai beavatkozások segítségével – legalább részben - visszaállítható például az arc szimmetriája, vagy a lefittyedő, megereszkedő szemhéj is visszanyerheti a korábbi formáját.

Fontos megjegyezni, hogy esetenként nem csak azért lehet szükség műtétre, hogy az arcidegbénulást kezeljék, ugyanis tumor vagy sérülés (pl. csonttörés) is okozhatja. Ilyenkor a műtét célja a daganat eltávolítása, illetve a sérüléssel kapcsolatos szövődmények megelőzése. Előfordulhat tehát, hogy az idegeket "feláldozzák" azért, hogy a súlyosabb problémákat elkerülhessék. Ilyenkor azonban a későbbiekben különböző helyreállító beavatkozásokat javasolhat a szakorvos.

Teljesen meggyógyulhat a beteg?

Nagyon eltérő lehet, hogy milyen ütemben gyógyul egy-egy beteg, illetve milyen mértékben szenved maradandó károsodásokat. Általában az arcidegbénulás gyógyulása hosszadalmas folyamat, több hétig, sőt akár több hónapig is eltarthat. Sajnos előfordulhat, hogy valaki soha nem épül fel teljesen, nem nyeri vissza az izmok mozgatásának képességét. Azonban az is megtörténhet, hogy spontán, mindenféle beavatkozás vagy kezelés nélkül teljesen elmúlik az arcidegbénulás.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához