Ezeket látta már?

Mitől regenerálódhat a máj? A kutatók szerint ezzel az étrenddel visszafordítható a májkárosodás

májtáji fájdalom, jobb oldali fájdalom, májgyulladás, másbetegség, zsírmáj, epekő, daganat

Ez az étrend segíthet abban, hogy a máj újraépítse magát.

Visszafordítható az a károsodás, amit a fehérjeszegény étrend okoz a májban. Vagyis ha elegendő fehérjét viszünk be újraépítheti magát a májunk. A kutatásban a Surrey-i Egyetem Állatgyógyászati Iskolája és a Sao Paulo Egyetem kutatói fogtak össze, témájuk az alacsony fehérjetartalmú étrend hatása volt a májra.

A kutatók két csoportnyi egeret figyeltek meg öt héten át – az egyik csoport étrendjében normális mennyiségű fehérje volt, a másik csoport pedig fehérjében szegény táplálékot kapott – a kutatók így figyelték meg azt, hogy a fehérjemennyiség csökkenése milyen szintén károsítja a májat.

Így pusztítja a fehérjeszegény diéta a májat

Egy új módszer, a design-alapú sztereológia* használatával a kutatók képesek voltak megbecsülni három dimenzióban a máj térfogatát, illetve a májsejtek számát és méretét. Ennek segítségével sikerült megállapítani azt, hogy a fehérjehiányos diéta az egerek májának térfogatát 65 százalékkal csökkentette. Emellett 46 százalékkal csökkent a hepatociták (májsejtek)térfogata – 90 százalékkal pedig megnőtt a kétsejtmagvas hepatociták száma, ennek következtében csökkent a máj működőképessége.

A máj megfelelő fehérjebevitel mellett képes újjáépíteni magát A máj megfelelő fehérjebevitel mellett képes újjáépíteni magát Forrás: Nutrition

A kutatás arra is rávilágított, hogy az alacsony fehérjetartalmú étrend 20 százalékkal csökkentette a máj által termelt albumin nevű fehérje mennyiségét is – az albumin fontos biomarkerként utal arra, hogy a máj mennyire képes részt venni a táplálkozási folyamatban.

Ha a máj ilyen mértékben károsodik, funkciói és hatásfoka is csökkennek, ez pedig ronthat mind az idegrendszeri, mind pedig a mozgásszervi funkciókon, emellett így még a gyógyszereket is kevésbé tudjuk lebontani. A kutatásból szintén kiderült: a kétmagvú hepatociták gyarapodása utal arra, hogy a máj megpróbálja ellensúlyozni az étrend okozta kárt.

A májunk csodákra képes

Az öt hét elteltével normális mennyiségű fehérjét tartalmazó étrendre tért át az alultáplált csoport. Ennek következtében 85 százalékkal növekedett az egymagvú hepatociták száma és másfélszeresére nőtt a máj térfogata. Ezen eredmények arról árulkodnak, hogy a máj képes regenerálni önmagát és visszafordíthatja azon káros folyamatokat, amelyek az étrend miatt jelentkeznek. A kutatók véleménye szerint több idő elteltével a máj akár még tovább is képes regenerálni magát.

A Surrey-i Egyetemen tanító Dr. Augusto Coppi, a tanulmány szerzője szerint nem szabad alábecsülnünk a fehérjék fontosságát étrendünkben. Ezek ugyanis testünk működőképességét alapozzák meg, segítenek abban, hogy felépítsük és regeneráljuk szöveteinket, vagy éppenséggel enzimeket és hormonokat tudjunk termelni.

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



"A túl kevés fehérje károsítja májunk működését. Kutatásunk szerint a májban és sejtjeiben aggasztó mértékű sorvadás látható, ez pedig az egész test anyagcseréjére kihatással lehet. Azonban arra is rájöttünk, hogy mindezen károsodás nem végleges, a májnak képes arra, hogy regenerálja magát és normálisan tudjon működni."

"Ez egy reménykeltő felfedezés mindazok számára, akik hosszú ideig nem táplálkoztak megfelelően– nem kell amiatt aggódniuk, hogy szervezetükben végleges a károsodás. Kutatásunk újszerű abban, hogy sztereológiai módszerrel figyeltük a 3D tér változását a máj struktúrájában a fehérjehiány feloldása után."

* Sztereológia jelentése: aháromdimenziós szerkezeteknek, a térbeli viszonyoknak a kétdimenziós kép alapján történő rekonstrukciója.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Így jelzi a széklet a májbetegséget - vegye nagyon komolyan!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#májbetegség

Forrás: Nutrition
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához