Ezeket látta már?

Várandóság: ezt jelenti, ha megjelenik a barnás váladék

barnás véladék, barnás váladékozás, fertőzés, meddőség, hormonális, vetélés

A barnás váladék a legtöbb kismama, vagy babára vágyó nő szemében maga az ördög megtestesülése, pedig nem feltétlenül jelent gondot. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne nehezíthetné, vagy lehetetlenítené el a babavárást.

Ha ilyen a barnás váladék, az nem feltétlen baj

A barnás váladékozás igen kis mennyiségű vér ürülését jelenti. Ez akár természetes jelenség is lehet egyes esetekben. Ilyen például, ha középidőben jelentkezik, vagy ha a menzesz kezdetén, illetve végén tapasztaljuk.

A kismamák számára is jó hír, hogy a barnás váladék a várandósság alatt sem jelent feltétlenül gondot, hiszen jelezheti az éppen kimaradó menzeszt is. ez azonban egyetlen esetben sem jelenti azt, hogy ne kellene szakorvoshoz fordulni, mivel a barna váladék sajnos komoly gondot is jelezhet.

Most akkor kell félni, vagy nem?

Az ilyen jellegű, kis mennyiségű vérzések a szervezetben jelenthetnek hormoneltolódást is. Ezt kiválthatja a fogamzásgátló tabletta is, mely esetben érdemes felülvizsgálni a használt változatot.

Azonban a hormoneltolódás a szervezet sajátja is lehet. Ebben az esetben a szakorvos segítsége elengedhetetlen, hiszen amíg az endokrin rendszer működése nem megfelelő, addig a gyermekáldás, a baba kihordása sajnos sokszor lehetetlen, illetve folyamatos veszélyt jelent a korai vetélés.

A barnás váladékozást kiválthatja a sárgatest hormon hiánya. A meddő párok egy jelentős részénél ilyen hormonális eltolódással lehet számolni, mely azonban szerencsére viszonylag egyszerűen korrigálható, szájon át szedhető tablettákkal, életmódváltással.

A barnás váladékozás hátterében fertőzés is lehet

A barnás váladékozás hátterében sok esetben hüvelyi fertőzés áll. Ez abban az esetben nem jelent nagy veszélyt, ha éppen nem várandós a nő, de természetesen ilyenkor is kezelést igényel.

Várandósság esetében azonban a felszálló hüvelyi fertőzések felelnek a vetélések egy jelentős százalékáért – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Ahhoz, hogy ezeknek a fertőzéseknek a valószínűségét minimálisra lehessen csökkenteni, az immunrendszer, illetve a tápanyagraktárak feltöltése a feladat.

A várandósság egyébként is komoly kihívás a szervezetnek, így a magzat kihordásának esélye nagyban nő azzal, ha az anya szervezete a lehető legjobb állapotban van. Ez az oka annak, hogy nagyon sok szakember javasolja a várandós vitaminok szedését, a tervezéstől egészen a szoptatásig.

Minden kismama rémálma a vetélés. Hogyan kerülhető el? Kattintson tovább!

A vitaminok között érdemes komplex készítményeket keresni, olyanokat, melyekben a tápanyagok szerves kötéssel szerepelnek. A komplexitásuk biztosítja, hogy az egyes anyagok felszívódását segítő más anyagok is jelen legyenek a készítményben, a szerves kötések pedig akár 80%-kal jobb felszívódási aránnyal rendelkeznek szervetlen társaiknál.

Mindezek mellett nagyon előnyös, ha a készítmény cinket és rezet is tartalmaz. Ez a két anyag a szervezetben antibakteriális hatással rendelkezik, vagyis segít megelőzni az esetleges fertőzések kialakulását.

Forrás: ratkotunde.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához