Ezeket látta már?

Mandulaműtét előtt?

Kérdés: Jó napot kívánok!

... éves mandulaproblémákkal küzdő lány vagyok, és szeretnék érdeklődni, hogy indokolt-e esetemben a mandulaműtét.

Egy évig voltak "mandulaköveim", ami nem okozott különösebb problémát, azonban szinte minden héten felköhögtem egy pár darabkát. Tavaly szeptemberben viszont tályog alakult ki a mandulámon, amit fel kellett vágni. A detritusz azóta megszűnt, de most szinte havonta van mandulagyulladásom. Jelenleg már három hete vagyok beteg, erős egyoldali, fülbe és fogba sugárzó torokfájással, lázzal, fejfájással, köhögéssel és orrfolyással. A harmadik fajta antibiotikumot szedem, de semmi nem használ. Már két gégész szakorvos is látott, de sajnos teljesen ellentétes véleményen vannak. Az egyik szerint ez már krónikus mandulagyulladás, a manduláim csak bajt okoznak és ki kell őket venni. A másik orvos nem is említette még a műtétet, csak sorra írja az antibiotikumokat, úgy hallottam, minden esetben ellenzi a mandulák eltávolítását.

Mit tegyek ebben az esetben? Előre is köszönöm!

Válasz:

Tisztelt Levélíró!

A kérdésben nem lévén fül-orr-gégész csak javaslatot tudok tenni Önnek.

Kerestem egy megbízható amerikai orvosi weboldalon (WebMD) egy tanulmányt ezzel kapcsolatosan:

http://www.webmd.com/oral-health/news/20130402/tonsillectomy-might-be-worth-it-for-some-adults

A lényege, hogy azon felnőttek számára, akiknél gyakori a súlyosnak tekinthető torokfájás és mandulagyulladás, statisztikailag hasznosabb a műtét (lásd a cikk adatait), és javul minden tekintetben az életminőség.

Hadd osszam meg Önnel egy "személyes" tapasztalatomat. Egy közeli ismerősöm, közel 30 évesen került mandulaműtétre, szintén hasonló előzmények, és egy komolyabb tályog után. A sikeres műtét óta gégészeti szempontból jól van, viszont a posztoperatív antibiotikum-kezelés (clindamycin) teljességgel felborította baktériumflóráját, mely fél év elteltével állt helyre.

Tehát a javaslatot úgyis a fül-orr-gégész adja meg, de célszerűbbnek látszik - főként ha egészségi állapota, esetleges egyéb betegségei ezt lehetővé teszik - a műtét elvégzése.

A sorozatos antibiotikum-kezelés azért sem hasznos, mert a fokozott antibiotikum-rezisztencia miatt többet árthat mint használ.

üdvözlettel:

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához