Ezeket látta már?

95 millió támogatás autista szervezeteknek

Tavalyhoz hasonlóan az idén is csaknem 95 millió forint kiegészítő állami támogatásra pályázhatnak azok a civil szervezetek, amelyek autizmussal élők ellátását biztosító otthonokat tartanak fenn - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára.

Fülöp Attila közölte, a működési költségek - bérek, eszközbeszerzések, infokommunikációs akadálymentesítés elősegítését célzó kiadások - támogatására augusztus 26-ig lehet pályázni. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy tavaly 21 civil szervezet pályázott sikerrel.

95 millió támogatás autista szervezeteknek

Hangsúlyozta: ezekben az otthonokban prioritásként kezelik a foglalkoztatást, így a lakók hasznos dolgokkal töltik idejüket, az állami támogatások pedig ezt segítik.

A kormányzatnak eddig is fontos volt, hogy az autizmussal élők finanszírozása hűen tükrözze azt a feladatellátást, amely ezekben az otthonokban zajlik. Emiatt indult az Új Széchenyi Terv keretében további két program, amely egyrészt az autizmussal élők foglalkoztatását, másrészt életminőségük javítását célozza.

Hozzátette: az autizmussal élőknek nappali ellátást biztosító intézmények finanszírozása csaknem 25, míg a bentlakásos intézményeké mintegy 20 százalékkal nőtt ettől az évtől.

Farkas Edit, a működési pályázat kiírásával és lebonyolításával megbízott Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az autizmussal élők nagyobb gondoskodást igényelnek, amelyhez megfelelő személyi és tárgyi feltételeket kell biztosítani.

Az Új Széchenyi Terv keretében elindított programokról elmondta: az első, 1,2 milliárd forint értékű pályázat a foglalkoztatási lehetőségek javítását célozza, amelyre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél lehet pályázni augusztus végéig.

A másik, már lezárt pályázat értéke 780 millió forint volt, ennek célja egy olyan szolgáltatási rendszer biztosítása, amely magában foglalja egyebek mellett az egészségügy, a foglalkoztatás és az oktatás területeit. Szakembereket szeretnének képezni, bázisintézményeket létrehozni, hogy az ország egész területén biztosíthassák az autizmussal élők megfelelő ellátását - tette hozzá.

A minisztérium tájékoztatása szerint Magyarországon jelenleg 15-20 ezerre tehető az autizmussal élő emberek száma, és gyorsan növekszik. Felméréseik szerint a közoktatásban az autista gyermekek száma az elmúlt öt évben megháromszorozódott.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához