Ezeket látta már?

Művészeti maraton

2013.09.24. Módosítva: 2015.11.04.

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a PsychArt24 művészeti maratont. A Magyarországon egyedülálló rendezvény 24 órájában hivatásos és amatőr, valamint mentális fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegséggel küzdő (art brut) festők dolgoznak majd együtt, hogy bebizonyítsák: a művészet mindenkié.

A festőmaratonon 24 óra, 25 kiló festék, 60 festőállvány, 400 ecset várja az alkotni vágyókat.

Művészeti maraton

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria által életre hívott, hazánkban egyedülálló kezdeményezés célja, hogy a mentális és pszichiátriai betegséggel élő, art brut művészek önértékelését erősítse, és a pszichiátriai betegséggel élőkkel szemben létező diszkriminációt csökkentse.

"A rendezvényen az art brut művészek a képeik által megmutatják, hogyan érzékelik a körülöttük lévő világot. A pszichés problémákkal küzdő alkotók a művészeten keresztül értékteremtő alkotómunkájuk segítségével szeretnének megmutatkozni" - mondja dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány Kuratórium elnöke, az esemény főszervezője.

A festőmaraton témája ebben az évben: az Emberi kapcsolatok. A

24 óra alatt készült alkotások közül a Budapest Art Brut Galéria Művészeti Tanácsa által legjobbnak ítélt képeket a Moravcsik Alapítvány által szervezett kiállításon láthatja majd a nagyközönség. További információért felkeresheti a www.moravcsikalapitvany.hu honlapot.

Kiadó: Moravcsik Alapítvány

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához