Ezeket látta már?

Megvannak az Év Védőnője díj jelöltjei

2018.05.08. Módosítva: 2018.05.08.
vedono_

Lezárult az Év Védőnője díj jelölési határideje: az előző évekhez hasonlóan idén is többszáz ajánlás érkezett. Hamarosan kiderül, kik kapják a szakmai zsűri által odaítélt elismeréseket az öt kategóriában. Ám a közönségdíjra érdemes védőnőre május 18-ig lehet még szavazni!

A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 2011-ben alapította az Év Védőnője díjat, amelyre ezúttal is szép számmal érkeztek a jelölések. Az anyukák és apukák két felületen ajánlhatták segítőjüket: a MAVE honlapja mellett a rangos elismerést támogató Sudocrem hivatalos magyarországi Facebook oldalán is. A végső győzteseket az Egyesület szakmai zsűrije választja ki, méghozzá az ajánló szövegek alapján.

Elhivatott védőnők

Mint azt Csordás Ágnes Katalin, a MAVE elnöke elmondta: ebben az éven is rendkívül népszerű volt a kezdeményezés, a beérkező történetek pedig ismét bebizonyították, hogy a védőnők mennyire elhivatottak és szakmailag magas szinten felkészültek.

vedono_

"Érkezett olyan ajánlás, ahol az anyuka leírta, hogy a tejfehérje allergia miatt speciális gondoskodásra szoruló kislányánál milyen plusz erővel szolgált a védőnő jelenléte, odafigyelése. Az egyik legszívbemarkolóbb történet egy nyitott gerinccel született kislányé, akinek a védőnője egészen a műtétig – a szakszerű orvosi kezelés mellett – emberfeletti segítséget nyújtott a csöppségnek, illetve a családjának. A kicsi már 17 hónapos és az operáció szerencsére olyan jól sikerült, hogy makkegészséges" – nyilatkozta Csordás Ágnes Katalin. "Van olyan jelölésünk, amely külföldről érkezett. Egy Angliában szült édesanya egy régi védőnő ismerősét kérte meg, hogy itthonról tanácsokkal lássa el a nehéz pillanatokban. A hölgy szinte a nap huszonnégy órájában a rendelkezésére állt, holott nem lett volna kötelessége. De akadt olyan is, hogy egy édesapa a saját feleségét javasolta a díjra, mert a férj elmesélése alapján minden hozzá tartozó gyerkőccel ugyanolyan kiemelt figyelemmel foglalkozik, mint a két sajátjával."

Védőnőkkel együtt a mellrák ellen - kattintson tovább!

Az ajánlások jelentős számban érkeztek a Facebook oldalra, amelyek közül szavazással egy közönségdíjast is megválasztanak. Reméljük az Ön védőnője is kapott jelölést, május 18-ig pedig tud rá szavazni!

Az összesen hat kategória végső győzteseit a június 13-i, ünnepi rendezvényen, a Védőnők Napján köszöntik majd.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához