Ezeket látta már?

Light vagy cukormentes: nem ugyanaz! Ezt válassza, ha fogyni akar

Light vagy cukormentes étel ital kalória

Számtalan light, alacsony vagy csökkentett energiatartalmú, cukor- és kalóriamentes élelmiszerrel, itallal találkozhatunk a boltok polcain. De vajon mit jelentenek pontosan ezek a fogalmak?

Egyre több fogyasztó szeretne tisztában lenni a termékek összetevőivel és kalóriatartalmával, hogy a legmegfelelőbbet tudja választani magának. Az élelmiszergyártó cégek minden információt igyekeznek megadni a termékeik címkéjén, hogy könnyebben lehessen tudatosan dönteni. Sokszor azonban nehezen értelmezzük, mit is jelent pontosan egy-egy adat, ehhez nyújt segítséget rövid összefoglalónk.

Energia vagy kalória

A két fogalom tulajdonképpen ugyanazt jelenti, az energiának a kalória (kilokalória) a mértékegysége. Azt mutatja meg, hogy a termék elfogyasztásával mennyi energiához jut a szervezet, azaz mennyi kalóriát eszünk vagy iszunk meg. A köznyelvben inkább az utóbbit használjuk, és bevitt kalóriáról, elégetett kalóriáról beszélünk.

Cukormentes vagy energiamentes

Ez a két fogalom nem ugyanaz, hiszen az egyik a kalóriatartalomra, a másik egy összetevőre, illetve annak hiányára vonatkozik. Azok az élelmiszerek is lehetnek kalóriadúsak, amelyekben egyáltalán nincs cukor, de például magas a zsír- vagy fehérjetartalmuk. Persze a cukornak is van kalóriatartalma. Az viszont biztos, hogy az az üdítő, amire rá van írva, hogy kalóriamentes vagy zéró kalóriás, az nem tartalmaz hozzáadott cukrot.

Csökkentett kalóriatartalmú, alacsony kalóriatartalmú, kalóriamentes

A három megnevezés három különböző csoportot jelöl a kalóriatartalom nagysága szempontjából.

Csökkentett kalóriájú termékről akkor beszélhetünk, ha az eredeti receptet újragondolják, és annak kalóriatartalmát legalább 30%-kal lejjebb viszik, az üdítőknél például úgy, hogy a felhasznált cukormennyiséget csökkentik. Magyarul kevesebb cukorral készítik, mint korábban, így az ital kevesebb kalóriát is tartalmaz. Sokszor a csökkentés mértékét fel is tüntetik a csomagoláson pl. 30%-kal csökkenetett cukortartalommal vagy energiatartalommal.

Alacsony kalóriájú termékről folyadékok, azaz italok esetében akkor beszélünk, ha annak 100 ml-re vetített kalóriatartalma 20 kcal alatt marad.

Kalória-, vagy energiamentes, zéró kalóriás az a termék, aminek 100 ml-re vagy grammra vetített kalóriatartalma 4 kcal alatt marad. Ami energiamentes, kalóriamentes vagy zéró kalóriás, az egyben biztosan cukormentes is. Az édes ízt ezeknél a termékeknél édesítőszerekkel, például stevia-kivonattal érik el.

A gyártók ma már egyre több választási lehetőséget kínálnak a fogyasztóknak. Ha úgy szeretnék, akkor kedvenc üdítőjük ízét akár cukormentes változatban is élvezhessék. A nagy üdítőmárkákon például a zero, free és természetesen a cukormentes megnevezés utal arra, hogy a termék nem tartalmaz cukrot.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Rostos gyümölcslevek: sokkal több cukrot tartalmazhatnak, mint hinné!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

cukor

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához